Herr Szilvia

Herr Szilvia színésznő a budapesti Vörösmarty Gimnázium drámatagozatára járt, 2018-ban érettségizett. Tanulmányaival együtt jártak a különböző diákszínjátszó fesztiválokon való fellépések, ezáltal közvetlen tapasztalatokat szerezhetett a színpadi szereplés kihívásairól. A sikeres érettségit követően felvételizett a Színművészeti Egyetemre, de elsőre nem sikerült felvételt nyernie.

Még középiskolába járt, amikor számos casting után végül rátalált a szerencse, és kiválasztották élete első, és eddig egyetlen filmszerepére. 16 évesen eljátszhatta Schwechtje Mihály internetes zaklatásról szóló filmjében, a számos elismerésben részesült „Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :-)” című tini thrillerben Eszter szerepét. A zaklatásnak kitett, fiatal anime-rajongó lány minél hitelesebb megformálása érdekében az eredetileg szőke haját lilára festette, és tanulmányozta Amanda Todd történetét. Nem ijedt meg a keményebb jelenetektől sem, a sztori kedvéért meztelen felsőtestét is megmutatta a kamerának, igaz, ehhez a felvételhez a szülei beleegyezésére is szükség volt. Meggyőző alakítása nagyban hozzájárult a film nemzetközi sikeréhez is, amely a 2018-as tallinni filmfesztiválon elnyerte a Just Film elnevezésű gyerek- és ifjúsági szekció fődíját.

2018-ban „A legígéretesebb fiatal tehetség” kategóriában Arany Medál-díjban részesült.