Végel László
Végel László író

Végel László (Szenttamás, 1941. február 1. –) Kossuth-díjas író, drámaíró, esszéista.

A Jugoszláviához tartozó Szenttamáson született. Egyetemi tanulmányait az Újvidéki Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán, valamint a Belgrádi Egyetem filozófia szakán végezte.

Az 1960-as évektől kezdve a vajdasági magyar irodalom és közélet meghatározó alakja. Először az újvidéki Képes Ifjúság című lap munkatársa, majd 1971-től 1980-ig a Magyar Szó című napilap Kilátó című irodalmi mellékletének szerkesztője. Közben 1965-től 1971-ig az Új Symposion szerkesztőbizottságának is tagja. 1980 és 1991 között az Újvidéki Televízió dramaturgja volt.

Számos nem magyar nyelvű lapnak és folyóiratnak is dolgozott, köztük az újvidéki Polja (1968–1971) című folyóiratnak, a belgrádi Politika című napilapnak, amelynek állandó színikritikusa volt, majd a zágrábi Prolognak (1987-1989).

1992-ben eltávolították munkahelyéről; a délszláv háború alatt többször bujkálnia kellett, miután a miloševići hatalom nemkívánatos személynek nyilvánította.

1994-2002 között a jugoszláviai Soros Alapítvány újvidéki irodavezetője volt. 2002-től a Szépírók Társaságának, 2003-tól a belgrádi Helsinki Bizottság Tanácsának tagja. 2006-2007 között a német DAAD ösztöndíjasa Berlinben.

Forrás: Wikipédia

Díjazott Művészek