december 17-én átadták a közönség által odaítélt Arany Medál-díjakat: az életműdíjat Pásztor Erzsi színművész nyerte el, díjat vehetett át Törőcsik Franciska, Ember Márk és Trill Beatrix színművész, valamint Lakos Nóra rendező és Tóth Marcsi első kötetes szerző a budapesti Bethlen Téri Színházban.
A 2008-ban alapított kitüntetést hat kategóriában adták át. Az év rendezőjének Lakos Nórát, az év írójának Tóth Marcsit választotta a közönség. Pásztor Erzsi színművész az Arany Medál életműdíjat nyerte el. Törőcsik Franciska Az év színésznője, Ember Márk Az év színésze díjat kapja, a legígéretesebb fiatal tehetségnek járó elismerést Trill Beatrix színművész vehette át. „Nem gondoltam volna, hogy az idei fantasztikus év után még egy csodálatos dolog történik velem. A közönség a szívével nézi a filmeket és az előadásokat, és ez az elismerés most nekem mindennél többet ér.” – fogalmazott Törőcsik Franciska a díj átvételekor.
A díjátadót Szücs Balázs, VII. kerület Erzsébetváros alpolgármestere nyitotta meg. Röviden köszöntette a díjazottakat Nyárádi Zsolt, az Eau de Tihany kézműves parfümmárka alapítója és vezetője, majd beszédet mondott Gróf Széchenyi Tímea, a Széchenyi Család Alapítvány elnöke. A díjak átadása előtt és után Izabella Caussanel, magyar-francia énekesnő lépett fel néhány dallal.
Navarrai Mészáros Márton, a díj alapítója köszöntőjében úgy fogalmazott, az Arany Medál-díj olyan kulturális közönségdíj, ami nem jutalom, hanem visszajelzés. „És azok tartják életben, akik még hajlandók figyelni, választani, felelősséget vállalni a figyelmükért” – tette hozzá.
A díjat átadók között volt Tordai Teri és Esztergályos Cecília, Kossuth-díjas színművészek, Schneider Zoltán, Jászai Mari-díjas színművész, Gubás Gabi, Jászai Mari-díjas színművész, Herendi Gábor, Balázs Béla-díjas filmrendező és Szakonyi Károly, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas író. Vecsei H. Miklós, a tavalyi díjazott videóüzenetben gratulált Ember Márknak, és elmondta, hogy tavaly neki, most pedig kollégájának és barátjának sikerült „becsapnia” a közönséget, ez pedig bizonyosan magas színészi kvalitásokra vall. „Köszönöm mindenkinek, aki arra gondolt, hogy ezt a díjat megkaphatom. Ha van egy közönség, ami közösséggé alakul, és együtt mond igent, az talán egy jó irány, és ahhoz képest kell felelősen gondolkodni a díjakról. Én igyekszem majd ezután is.” – köszönte meg Ember Márk a díjat.
Pásztor Erzsi beszédében kiemelte, büszke a közönségre, és hálás nekik, amiért ennyire szeretik őt: „Nem tudok elég hálás lenni a közönségtől kapott szeretetért. Nagyon kérem Önöket, hogy a mosolyukat vigyék tovább, és próbálják átadni a környezetüknek. Ebben a vérzivataros világban nincs semmi másra olyan nagy szükség, mint a mosolyra és a derűre.” – fogalmazott.
A vendégek és díjazottak a színpadi díjátadás előtt és után a Julius Meinl Hungary kávéjával frissülhettek fel, a kecskeméti Koch Borászat boraiból kortyolhattak, valamint a Kemenes Cukrászat kínálatából falatozhattak. Az elismertek a Hungária Extra Dry pezsgőjével koccinthattak vendégeinkkel, és díjuk mellett az Eau de Tihany magyar parfümmárka termékeivel, az egri Kovács Nimród Borászat boradományaival, a Julius Meinl kávé- és teaválogatásából álló ajándékcsomaggal, valamint az Akácfavirág Kft. által készített virágcsokorral és oklevéllel gazdagodtak.
A 17. Arany Medál díj szavazása már kizárólag online zajlott: a honlapon és e-mailen keresztül. A Navarrai Mészáros Márton kulturális újságíró, szerkesztő által alapított elismerést, amelyet 2013 óta a Bethlen Téri Színházban adnak át, eddig több mint hetven művész vette át. A díj 2021 óta Szeredi Sára üvegtervező művész fatalpazatra erősített, csiszolt, homokfúvott üvegalkotása. A díj az adott év kiemelkedő színházi, filmes és irodalmi alkotói teljesítményeit ismeri el, a közönség szavazatai alapján.
Szöveg: Bognár Anna
Fotók: Hatházi Tamás