„Kicsit mintha gazdátlan lenne ez a díj! Pedig nincs így: van alapító-menedzsere, háziasszonya, aki egyben kulturális követe, sajtófőnöke, fotósa, évről évre nagykövete az egyik volt díjazott személyében, minden évben hat elismertje, újabb és újabb zenei fellépője, és ami legalább ilyen fontos: helyszíne. Utóbbi a Bethlen Téri Színház, amely 96 év után most alapjaiban újult meg” – mondta Navarrai Mészáros Márton, az Arany Medál-díj alapítója a Bethlen Téri Színház újranyitásának alkalmából tartott sajtótájékoztatón, november 12-én.
Az Arany Medál-díjat 2008-ban alapította Navarrai Mészáros Márton, az elképzelés egy közönségdíj létrehozása volt. A nézők és olvasók dönthetik el, kik érdemlik meg az elismerést. A díj mögött nincs nagy egyesület vagy milliós büdzsé, az év nagy részében „téli álmot” alszik, csak október és december között aktív – fogalmazott az alapító.
A díj lehetőséget ad a művészeknek, hogy közvetlen visszajelzést kapjanak a közönségtől. Bárki szavazhat, regisztráció vagy előzetes tapasztalat nélkül. A kezdeményezés évről évre közösséget teremt a kultúra iránt elkötelezettek számára, összekapcsolja a szavazókat az elismert művészekkel.
Navarrai Mészáros Márton szerint a díj alapítása mögött személyes motivációk is állnak. „Gyerekként – mielőtt újságíró és szerkesztő lettem – mindig is szerveztem valamit: pártot alapítottam, házi készítésű újságot szerkesztettem, később kulturális blogot vezettem. Az Arany Medál-díj valahol ezeknek a kezdetleges projekteknek a folytatása” – fogalmazott.
Eddig mintegy nyolcvan művész vehette át a díjat, közülük Hámori Gabriella és Herendi Gábor kétszer is megkapta az elismerést. Az Arany Medál-díj idei kampányarca Mészöly Anna színművész, a Miskolci Nemzeti Színház társulati tagja, aki tavaly az év színésznőjének járó elismerést vehette át. A 17. Arany Medál-gálán, amelyet december 17-én, szerda délután rendeznek meg a Bethlen Téri Színházban, Izabella Caussanel francia-magyar énekesnő lép fel.
Navarrai Mészáros a sajtótájékoztatón köszönetet mondott Erzsébetváros Önkormányzatának a támogatásért, és kiemelte, hogy a kultúrának nemcsak értéke, hanem közössége is van.
Szavazni az Arany Medál-díj honlapján vagy az [email protected] e-mail címen lehet.
Bognár Anna
Fotók: Hatházi Tamás