Mészöly Anna - Arany Medál Díj 2025

Kulisszák mögött Mészöly Annával

„A díjak olykor összefüggnek, és hatással vannak egymásra” Interjú Mészöly Annával

„Egy sokat hallható, de mégis fontos gondolatot üzennék a fiatal pályakezdő kollégáknak: próbálják meg azt megtalálni, vállalni és használni, hogy ők milyenek valójában. Különbözőek vagyunk, és ebben semmi rossz nincs, hiszen ez csodálatos” állítja Mészöly Anna, Junior Prima- és Arany Medál-díjas színművész, akinek a Fekete pont című filmjét tavaly mutatták be. Mészöly tavaly nyáron a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon, a Concorso Cineasti del Presente szekció legjobb színésznek járó elismerését vehette át az alakításáért, azóta pedig több új produkcióban is közreműködött. A Miskolci Nemzeti Színház idén 30 éves művésze a 17. Arany Medál-díj nagykövete, Navarrai Mészáros Márton újságíró-szerkesztő, író, az Arany Medál-díj alapítója ennek alkalmából kérdezte elismerésekről, barátságokról, filmekről és színházról.

Az interjú a Színház Online-on és az Arany Medál-díj honlapján olvasható. 

Tavaly kaptad meg az év színésznőjének járó Arany Medál-díjat, idén pedig elvállaltad a 17. Arany Medál-díj nagyköveti szerepét. A tavalyi évben az év legígéretesebb fiatal tehetségének járó elismerést az egyik legjobb barátod, Waskovics Andrea, a Vígszínház társulati tagja kapta. Milyen érzés volt „osztozni” a sikeren?
Külön öröm volt, hogy barátnőként élhettük át ezt a mindkettőnk számára fontos eseményt. Andival a Színház- és Filmművészeti Egyetemen találkoztunk, ott lettünk barátok, ennek pedig már tizenkét éve.

Idén téged kértünk fel az Arany Medál-díj kampányarcának. Mit jelent számodra a felkérés, és mit jelent neked ez a közönségdíj?
Megtisztelő a felkérés. Van az a mondás, hogy a közönségdíj az egyik legfontosabb díj, amit olyan szempontból igaznak tartok, hogy elsősorban a közönségnek készül mindenféle alkotás, és hogyha tetszik nekik a munkánk, ha kiváltott belőlük valamit, akkor az egy fontos visszajelzés tud lenni. Igyekszem eleget tenni annak, hogy az Arany Medál-díj nagykövete és arca lehetek idén.

Milyen érzések, milyen emlékek jutnak eszedbe a tavalyi díjátadóról?
Családias és ünnepi hangulat jut róla eszembe. Nyilván ebben benne volt az, hogy ott volt Szimler Bálint rendező, akivel a Fekete pont című, tavaly bemutatott filmet forgattuk, Andi, a legjobb barátnőm, és sok kedves ismerős.

Mit gondolsz a díjátadás állandó helyszínéről, a nemrég felújított Bethlen Téri Színházról?
A Bethlen Téri Színházat, amitől egyébként nem túlságosan messze laktam akkoriban, nagyon izgalmas, meleg helynek érzem. Amikor belépek oda, van egyfajta régies hangulata, valami varázsa, ami engem nagyon vonz.

Hogyan változtatja meg egy kitüntetés a szakmai pályafutásodat? Hozzátesz-e a pálya következő szakaszához valamit?
Ezt pontosan nem lehet tudni, de azt lehet érezni, hogy valamivel jobban előtérbe kerül az ember neve, arca, teljesítménye, tágul a közeg, ahol figyelmet kap.

Mennyiben tartod hasznosnak az elismeréseket általánosságban a pályádon?
Hasznosnak tartom. Nyilván az ember elsősorban nem a díjakért csinálja a szakmát én például biztosan nem –, de mégis nagyon fontos, mert jól esik a visszajelzés. Meg az elismerés. Szóval nagyon is fontosnak tartom, mind a közönségtől, mind a szakmán belül odaítélt kitüntetéseket.

Hova kerülnek a díjak az otthonodban?
Komódra, könyvespolcra. Nem a legközpontibb, de mégis méltó helyen tartom őket!

Milyen szakmai kihívásokat tűztél ki magad elé, milyen szerepeket szeretnél eljátszani színpadon vagy filmen?
Általánosságban a szakmám eleje óta fontos szempont, hogy minél többféle műfajban és különféle típusú szerepben próbálhassam ki magam, színházban és filmben is. Ha lehetőségem nyílik ezek tágítására, nagyon örülök, és igyekszem élni velük.

Visszatekintve a pályád eddigi szakaszaira, van olyan tanulság, amit meg tudsz fogalmazni?
Hogyne! A legelején megtanultam, hogy muszáj, hogy legyen egy egészséges kapcsolatom magammal, ami nem engedi, hogy bénító bizonytalansággal forduljak magam felé, mert az rosszat tesz a közlésvágynak, hiába van bennem. Fontos tapasztalás volt az elengedés szeretett szerepek, előadások kapcsán, mert az aktuális, a „most” a fontos. Illetve időről időre foglalkozni kell a megújulással is.

2018-ban végeztél a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Mit üzennél a pályakezdő kollégáidnak?
Egy sokat hallható, de mégis fontos gondolatot üzennék a fiatal pályakezdő kollégáknak: próbálják meg azt megtalálni, vállalni és használni, hogy ők milyenek valójában. Különbözőek vagyunk, és ebben semmi rossz nincs, hiszen ez csodálatos. Ha ezt tudatosítják, ebből nagyon szép, fontos és valós dolgok születhetnek színpadon és az életben is. Mostanában sokat van előttem egy mondat, amit magam is igyekszem tiszteletben tartani az életemben: vágyj arra, amire vágysz! 

Hamarosan mozi forgalmazásba kerül Novák Erik rendezése, a Tízéjszakás kaland, valamint Hartung Attila független filmje, a két éve leforgatott A pokol élővilága, amelyekben játszol. Mit lehet tudni ezekről a produkciókról, min dolgozol még a Miskolci Nemzeti Színházban futó előadásaid mellett?
Igen, ez a két film a tervek szerint a jövő év első felében lesz látható a mozikban. Nagyon szerettem mindkét munkát, mert különleges szerepekkel foglalkozhattam olyan történetekben, amik örök, olykor mégis aktuális emberi és társadalmi kérdéseket vetnek fel. A Miskolci Nemzeti Színházban jelenleg a Csetepaté Chioggiában című előadásban, és a Marat/Sade-ban játszom, februártól pedig az Platonov (Apátlanul) című előadásunk is látható lesz, Keszég László rendezésben.

Lelkes mozinéző vagy, s ha időd engedi, gyakran olvasol. Szavazol idén te is az Arany Medál-díjon?
Még nem gondoltam rá, de az biztos, hogy fel lenne adva a lecke, mert mostanában nagyon sok jó filmet láttam és egy komoly lista van könyvekből is. Nagyon sok inspiráló alkotás van: például a Minden csillag, az Árva, a Blue Heron vagy a Vermiglio A hegy menyasszonya című filmek, amiket jó szívvel ajánlok mindenkinek!

Navarrai Mészáros Márton

A 17. Arany Medál-díjra november 14-én, péntektől december 7-ig lehet szavazni a közönségdíj honlapja mellett e-mailben is: [email protected]

A 17. Arany Medál-díjátadót december 17-én, szerdán a Bethlen Téri Színházban rendezik meg.

Fotók: Arany Medál-díj / Hatházi Tamás
Videó: Arany Medál-díj