Gryllus Dorka

Gryllus Dorka 1972. december 26-án látta meg a napvilágot Budapesten. Igazi művészcsaládba született: édesapja Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője, édesanyja Kőváry Katalin Jászai Mari-díjas rendező.

1990–95 között az Ef Zámbó Happy Dead Bandben énekelt, mindemellett 1993–94-ben Tereskovával együtt is fellépett. Érettségi után a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, ahova fel is vették, 1998-ban szerzett diplomát Benedek Miklós osztályában. A Vígszínházban volt szakmai gyakorlaton 1996–98 között. A főiskola elvégzése után, 1998-tól a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja lett.

Főszerepeket játszott többek között Ascher Tamás, Babarczy László és Rusznyák Gábor rendező darabjaiban, de a filmvásznon szintén fiatalon kipróbálhatta magát. 22 éves korában az Esterházy Péter regénye alapján készült drámában, az Érzékek iskolájában Csokonai Lili bőrébe bújva bizonyította tehetségét olyan elismert színművészek oldalán, mint Udvaros Dorottya, Kaszás Attila vagy Kovács Lajos.

Az 1996-os Honfoglalásban Hajnalt keltette életre, majd láthattuk a két évvel későbbi Légyfogóban és még ugyanabban az évben az Európa Expressz című akciófilmben, de a világhírű Szomorú vasárnapban is feltűnt egy kisebb szerepben. A filmek világa mellett a színpadot sem hanyagolta, az ezredfordukó után a színházba járó közönség megcsodálhatta egyebek mellett a Kabaréban, a My Fair Lady-ben vagy a Vagina monológokban.

2001-ben közreműködött édesapja, Gryllus Dániel Családi kör című lemezén. 2003-ban a Dallas-Pashamende című film forgatása miatt fel kellett mondania a társulatnál, mivel a színház nem akarta elengedni filmezni.

A különleges szépségű színésznőre nagy hatással volt Rolf Schübel német rendező, akinek bíztatására kiköltözött Németországba, hogy ott folytassa karrierjét – elsősorban a filmezésre koncentrálva. 2009-es Soul Kitchen című vígjátéka a magyar mozikba is eljutott.

Ám Magyarországnak sem fordított végleg hátat, folyamatosan ingázik Berlin és Bécs között, 2010-ben például egy magyar vígjátékban, az Igazából apában láthattuk.

Ami a magánéletét illeti, 2001-ben ment hozzá Geszti Péterhez, ám 2006-ban elváltak. Igyekszik óvni magánéletét a nyilvánosság elől, ám annyit tudni lehet, hogy jelenlegi párja, gyermekei apja a szintén színész Simon Kornél, akivel a 2010 februárjában, a Pinceszínházban bemutatott Varsói melódia próbáin szerettek egymásba.

2005 – a Dallas Pashamende filmben nyújtott alakításáért a legjobb színésznőnek járó Ezüst Nyílvessző-díjat nyerte Szocsiban rendezett 11. „Faces of Love” Filmfesztiválon.

2010-ben Arany Medál díjat kapott a Látogatás című filmben nyújtott alakításáért.